MENÜ

K E L E B I A 
            ahogyan mi látjuk

 

márc.15

 

 

 

 

A tavasz fiataljai

 

 

Márciusi nap volt, este 8 óra. A kávéházban füst, asztalonként megannyi társalgás. Egy úriember felállt, felsorolta a nemzet kívánalmait, mindezt 12 pontba foglalva. Majd a mellette álló szavalni kezdett. Innen indultak el, az előzőleges megállapodás szerint, először a jogi egyetemhez az Egyetem utcába. Annak udvarán már egy csapat tanuló várt rájuk s ott rögtön széket hoztak, hogy újból felcsendüljön a vers és a 12 kívánatpont. Innen az orvosi egyetemre mentek, félbeszakították az egyetemi előadásokat és az előbbihez hasonlóképpen jártak el az udvaron, később pedig a mérnöki és bölcseleti kar hallgatói előtt; ugyanez történt az egyetemi téren is. Ekkor már nemcsak az ifjúság vette őket nagy tömegben körül, hanem az utcáról is nagy közönség csatlakozott hozzájuk, mely egyre csak növekedett.

 

Jókai és Petőfi. A márciusi ifjak.

 

Az egyik legnagyobb magyar ünnep következik. Az az ünnep, amelynek történetéből, merészségéből sokat meríthetnénk mi is. Gondolok itt most ránk, fiatalokra. Sok ambiciózus fiatalra van szükség tegnap, ma és holnap is, kik tele vannak tettvággyal, és eszük ágában sincs sekélyesen tengődni. Nem árt észrevenni, hogy tehetünk önmagunkért. Kell hozzá egy jó gondolat, sok-sok akarat és egy maroknyi szenvedély. Az élet egyre csak pörög előrefelé, mi pedig túlságosan lemaradhatunk ahhoz, hogy valaha is utolérjük. Ezért kell mielőbb körbenézni, hiszen a közösség, amelyben élünk, sokkal meghatározóbb, mint azt gondolnánk. Ki kell lépni a pesszimizmusból, hogy hiába, nekem nem megy, úgysem lesz jobb. Én hiszem, hogy lehet, mert teszek érte.

 

Optimizmusra fel!

 

Igyekezni kell más életszemléletet kialakítani, a pesszimizmusból az optimizmus felé terelni a lakosságot. Szükség van optimizmusra, szükség van arra, hogy bízzunk magunkban, képességeinkben, legyünk büszkék értékeinkre és ezeket igyekezzünk megmutatni. Együtt. Mindenkiben ott van a forradalom, használjuk fel jóra, hátha 164 év múlva ránk is emlékezni fognak.

Legnagyobb kihívás ma is az emberek önbizalmának helyreállítása, a tenni akarás ösztönzése, hogy elhiggyük, itthon is megcsinálhatjuk a szerencsénket. Fogjunk össze és keressük a nyitott ajtókat, ablakokat, ne szalasszuk el a lehetőségeket!

Márciusi ifjak helyett, legyünk most mi a tavasz fiataljai, akik szavazatával a magyar érdekek érvényesülhetnek a jövőben. Hallgassunk most egyszerre a szívünkre és az eszünkre!

 

2012.03.13. Mádé

Ollózta : filelas

 

 

 

wass albert

 

Wass Albert:

 

Magyar cirkusz

 

Cirkuszról álmodtam az éjszaka.

Emberek, az álom szörnyű volt!

Még le sem ment a nap egészen

s már följött véresen a hold!

Indulót kürtölt frakkosan a Halál!

Körben a világ valamennyi népe

megtöltötte a páholysorokat

s minden szem az arénát nézte.

Ott gyilkolták egymást a magyarok,

Torz jelmezekben részegen!

Szemükben láz, kezükben kés

s csorgott a vér a késeken…!

Mindenki küzdött ott mindenki ellen

és ezer bohóc röhögött!

A világ jelszavakat ordított

és fogadásokat kötött:

– Én arra a vörösre fogadok!

– Enyém a zöldinges legény!

– Szorítsd, te Árpád-címeres!

– A gatyás paraszt az enyém!

S a magyarok csak ölték egymást.

Tombolt a halál-zenekar.

S Európa cirkusz-porondján

fogyott, fogyott a magyar.

Aztán a végin egy maradt csak.

Ezer sebéből folyt a vére.

Bámult fáradtan, eszelősen

a véráztatta csatatérre.

A nézők elszámolták a fogadásokat.

Aki vesztes volt, fizetett.

Nehányan már ásítottak is.

Aztán mindenki hazament.

Pár kapzsi suhanc még összeszedte

az elesettek rongyait.

Aztán már csak a hold bámulta

borzadt szemével, vörösen

az új magyar Kaint.

 

Bajorerdő, 1947

 

 

 

 

magyar összefogás

 

Wass Albert: : Üzenet haza

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.

Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.

Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.

Bajorerdő, 1948.

 

filelas

 

 

 

magyar útlevél

 

 

Miért fogom kérni a magyar állampolgárságot?


Nem kérdés, van rá válaszom, indokom – több, mint elég.

 

1. Mert magyar vagyok, a magyar nemzet tagjának vallom magam, és a világ

legtermészetesebb dolga, hogy éljek ezzel a lehetőséggel.

2. Mert szüleim, nagyszüleim is magyarok voltak, sőt magyar állampolgárok is, és ezért sokszor meghurcolták őket. Tartozom nekik azzal, hogy visszahonosítom magam és családom is.

3. Mert magyar iskolákba jártam, és gyermekeimet is magyar iskolákba járattam, a magyar kultúra számunkra meghatározó érték.

4. Tisztelem a szlovák nemzetet, de be kell vallanom, hogy az én legkedvesebb énekem amagyar himnusz.

5. Egész életemben szurkoltam a magyar sportsikerekért, és büszke vagyok a világhírű magyar tudósok és művészek kimagasló eredményeire is.

6. Bárhol járok a világban, mindig megörülök, ha magyarokkal találkozom, ha magyar szót hallok, mert számomra ez a leggyönyörűbb nyelv.

7. Csak a magyar költészetben tudok találni mindig olyan verset, amely az adott

lelkiállapotomat megszólítja, kifejezi – a bánatomat, örömömet, fájdalmamat ,boldogságomat.

8. A magyar zene dallamvilágát tartom a legszebbnek, népdalkultúránk gazdagsága

felülmúlhatatlan, kifejezi a lélek minden rezdülését.

9. Büszke vagyok a magyar nemzet szabadságvágyára, és elkeserítenek a történelem sorscsapásai, így Trianon is.

10. Mert végre fel akarok egyenesedni az erőszakos határváltozások által rám kényszerített másodrendű kisebbségi sorsból.

11. Sajnos ez szülőföldemen nem adatik meg, a Szlovák Köztársaság alkotmányának preambuluma is így kezdődik "Mi, a szlovák nemzet,....”

12. És nem tudom elfogadni a kételkedőknek azokat a bátortalan, megalkuvó érveit, hogy a magyar állampolgárság nélkül is lehetek magyar. Az voltam hosszú ideig, és most lehetőségem van ezen változtatni. Élni fogok vele!

forrás: Száraz Dénes, Felvidék Ma

http://www.felvidek.ma/index.php?option=com_content&view=article&id=26353:miert-fogom-kerni-a-magyar-allampolgarsagot&catid=64:jegyzeteink&Itemid=131

 

beküldte: Kovács Erzsébet

 

 

filelas

 

 

 


 

Hírek

  • KELEBIA HIVATALOS WEBOLDALA
    2012-12-30 18:45:52

    Létrejött Kelebia új weboldala

    www.kelebija.info

    Várjuk a látogatókat és a véleményeket

  • MUNKAAKCIÓ
    2012-11-17 14:03:18

    2012.nov.17.-én munkaakció volt a HK szervezésében , amelyen padokat és szemeteszsák tartókat állítottak fel az összegyültek . Le a kalappal a fiatalok és a többiek szorgalma előtt ! Fotóbeszámoló a Facebook-on az alábbi linken :

    http://www.facebook.com/media/set/?set=a.3449089046588.112151.1851579754&type=1

     

     

  • HÁLAADÁS ÉS SZÜRETI VIGADALOM
    2012-09-23 19:15:13

    Kelebián szeptember 21-23.-áig színvonalas eseménysorozat volt megszervezve a plébánia részéről.

    A zárónapról sok fotó készült , amit az alábbi linken lehet megtekinteni :

     

     

     

    http://www.facebook.com/photo.php?fbid=3259407304663&set=

    a.3259406984655.107870.1851579754&type=

    1&theater

     

     

     

  • ARATÓÜNNEPSÉG - 2012.07.21.
    2012-07-31 19:39:40

    Bővebben az ESEMÉNYEK alcímen

    filelas

  • KÜLFÖLDI VENDÉGEK
    2012-06-05 22:35:03

    2012.június 3.-án németországi adakozók jártak Kelebián. Megnézték a készülő orgona munkálatait , és emléktáblát lepleztek le . Varga István képbeszámolóját láthatják a KÉPGALÉRIÁBAN . Az össz fénykép megtekinthető a FACEBOOK-on az alábbi linken :

     

    http://www.facebook.com/photo.php?fbid=2883714672582&set=a.288371

    3512553.98692.1851579754&type=1&theater

    filelas

     

  • NAGYSZOMBATI SZENTMISE
    2012-04-08 12:55:25

    Sok kép ez alkalomról a KÉPGALÉRIÁBAN.

    FILELAS

  • ÚJ FOTÓK
    2012-03-17 14:28:41

    találhatók a KÉPGALÉRIÁBAN a március 14.-ei ünnepélyről

    filelas

  • MÁRCIUS 15.-ei GONDOLATOK
    2012-03-14 21:30:17

    A KÖZÖS ÍRÓASZTALUNKBAN

    filelas

  • ÜNNEPI MŰSOR
    2012-03-11 18:17:30

    Bővebben az ESEMÉNYEK alcímen

    filelas

  • KÉSZÜL AZ ORGONA
    2012-02-23 20:53:28

    A KÉPGALÉRIÁBAN lehet fotókat látni a munkálatok menetéről.

    filelas

     

  • ÚJ OLDALAK !!!!!!
    2012-02-11 16:19:56

    Új oldalak ( alcímek ) vannak létrehozva : Politika - Közélet  és Polgári észrevételek címekkel . Tartalmukról az oldalak megnyitásával lehet többet megtudni .

  • BUSZMENETREND VÁLTOZÁS
    2012-01-28 11:47:55

    Kisebb változások vannak a menetrendben,jó leellenőrizni indulás előtt.

    filelas

  • ÚJ OLDAL !!!!!!
    2012-01-28 10:51:04

    Új oldalt alakítottam ki HITÉLETÜNK címmel. A cím önmagáért beszél,várom az ide illő anyagokat is a kedves weboldal látogatóitól.

    filelas

  • Közös íróasztalunk
    2011-01-21 21:12:02

    A KÖZÖS ÍRÓASZTALUNK alcím alatt közzé szeretném tenni azokat a cikkeket,gondolatokat,fotókat amelyeket valami módon eljuttattok hozzám.A téma lehet kultúra,sport,társadalmi élet,érdekességek,stb.

    filelas

  • Vendégkönyv
    2011-01-16 18:09:51

    Aktiválva van a "VENDÉGKÖNYV"amibe várom a véleményeket,ötleteket vagy kritikákat.A telefonszámok adatainak módosítását is ide lehet küldeni (vagy e-mailben ) .Kösz

    filelas

  • Weboldalak
    2011-01-07 19:14:55

    Ha valaki tud érdekes,aktuális és szalonképes weboldalakról,küldje el e-mailben és megosszuk azt az oldalunk többi látogaróival.Kösz.

    filelas

  • A kezdet
    2010-12-14 22:04:58

    Ma 2010.dec.14.-én kezdtem meg a szerkesztését az oldalnak.Remélem sikerül minnél előbb kifejleszteni,de ehhez segítséget kérnék úgy szöveges,mint képanyagban azoktól,akik hajlandók közreműködni az oldal kialakításában.

    Az anyagot a filelas@gmail.com címre kérném.

    filelas

Szavazás

Szeretnénk-e,hogy Kelebiának legyen saját címere ?
Igen
Nem
Asztali nézet